Oktatás

Japán bölcsőde és óvoda

Nem ez az első Japán óvoda, amit bemutatunk nektek és valószínűleg nem is az utolsó.
Ez az óvoda egy Japán kisvárosban helyezkedik el, ahol a népesség fogyásával küszködnek. Japánban alapvető gondot okoz, hogy kevés gyermek intézmény van, ami segíti a szülők munkába visszatérését. A fiatalok sokkal elszigeteltebben élnek egymástól, mint Európában.
Erre ad választ ez az óvoda, ami a családok gyermekvállalását hivatott ösztönözni, azzal, hogy biztonságos és barátságos helyet biztosít a gyermekeknek, amíg a szülők dolgoznak.
Plusz elem az óvodában a mindenki számára nyitva tartó kávézó, ahol a szülők egy tea mellett tudják megbeszélni és megosztani a gyermekneveléssel kapcsolatos tapasztalataikat.
KHB292_d_11303-2KHB292_d_12203-2
Mind az utca felől, mind az udvar felé hatalmas nyílászárókkal rendelkezik a kávézó. Amíg a szülők teáznak és beszélgetnek, a gyermekek önfeledten játszanak.
Mit nem adtam volna ezért annak idején.
Emlékszem, megérkeztem a gyerekért, Ő meg: ja csak addig maradhasson míg megjön a Flóri anyukája, ja de az Emmát nem hagyhatjuk egyedül az oviban, de anya olyan jól játszunk…
Én meg csak álltam az udvaron a többi anyukával és persze beszélgettünk.
KHB292_d_41414-2
KHB292_d_42218-3
Ráadásul a kávézó nem egy plusz helyiség, mert ebédidőben ebédlővé változik, ahol a gyerekek falatoznak.
KHB292_d_51506-2
Na igen, a fogadó és öltözőtér is egészen más.
KHB292_d_61103-1
És játszószobából is több van, amit mindenki használhat, van itt kicsi és nagy, meg benti játszóház.
KHB292_d_61303-1
Na és, ami a pálmát viszi nálam a mosdó. Különböző méretű és alakú bejárattal. Ki mondta, hogy egy ajtónak téglalap alakúnak kell lennie?
Ideje szabadjára engedni a képzeletünket.
KHB292_d_65107-1
És a piszoár mérete, na az se semmi. Itt biztos nem csurran félre. Ha ezt látná biztos nagyot sóhajtana első gyermekem sokat próbált óvónénije.
KHB292_d_65301-2
Ja, és le a konzervatizmussal, még, hogy csak fekete és fehér táblafesték van!!
Ideje kiszínezni a világot.
KHB292_d_65304-1portada_KHB292_d_61301-2
Ja, egy ilyen jó lenne nálunk is.
Reméljük a most épülő óvodák esetében a fiatal építészek majd szabadjára engedik a képzeletüket, ha meg nem tudják, akkor kérdezzék meg a gyerekeket, biztos lesz egy-két jó ötletük.


Amennyiben tetszett a bejegyzés, vagy úgy gondolod, másoknak hasznos lehet, nyugodtan oszd meg, hálásak lesznek érte azok, akiknek segíteni tudsz.

1 megosztás = “köszönöm, ez tetszett, hasznos volt” 🙂


Néznél még további szuper játékokat és kiegészítőket?
Ha szeretnél több örömöt és játékot,
akkor látogass el weboldalunkra:

www.Yogoplay.com

yogoplay_elolap_hirlevel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top