Én már szeretnék sokkot kapni. Persze nem attól, hogy szembesülök a rossz dolgokkal, hanem attól, hogy már megint jött valaki és MERT EGY NAGYOT ÁLMODNI. Merészelte fenekestül felforgatni azt a begyöpösödött világot, amibe bele vagyunk ragadva. Hogy szembe megy a szokásokkal, a rögzültséggel, a félelmekkel. És Odateszi ezt a csodát. Ott állsz, nézed és egyszer csak valami szöget üt a fejedben. Jé, tényleg, talán, így is lehet. Megnézem megpróbálom.
Játszótér Beringen, Belgium
Hogy miért szeretném, mert már nem csak én untam a Kincskereső kisködmönt, meg a Légy jó mindhaláligot, hanem az Anyám is. Miközben elképesztő kortárs Magyar meseíróink (Berg Judit, Dániel András, Kolozsi Ágnes) vannak, csodás kortárs költőink (Lackfi János, Varró Dániel) akadnak. Hát ezért.
Réka lányom egy délután megtanulta 3 Lackfi János verset 3. osztályos korában. Hogyan? Meghívták a költőt, magát Lackfi Jánost és Ő maga, szavalta a verseket a gyerekeknek, a szívével és a lelkével, azzal a sok csodával, ami benne él. A gyerekek, pedig szárnyaltak vele.
Játszótér London, England, Anglia
Mindenki sír, hogy ezek a mai fiatalok már semmit nem tisztelnek, csak a telefonjukon lógnak, vagy a számítógép előtt és csetelnek, ahelyett hogy olvasnának. Igen, ez, így van. A szülők nagy része pedig hazamegy fáradtan a melóból és ahelyett, hogy a gyerekkel játszana vagy olvasna neki, bekapcsolja a TV-t a gyerek szobájában, hogy ő a nappaliban nyugodtan tudjon TV-t nézni.
Mi a francért olvasna? Kérdem Én. Amikor egy ingerszegény környezettben, inger szegény pedagógusok (tisztelet a kivételnek) és inger szegény (TV-n rögzült) szülők nevelik. Te hány órát ülsz a Tv előtt, mennyit nyomogatod a telefonod és a Tabletet? És a szomszédod? És annak a gyereknek, aki már 2 évesen be tud kapcsolni egy DVD lejátszót és egy számítógépet, már nem pálya a Pál utcai fiúk.
Zsiráf bölcsöde és óvoda, Boulogne-Billancourt, Farnciaország
Hogy mi izgalmas egy gyereknek? Hát lássuk:
A csúszdán felfelé mászni. Rohangálni a folyosón. Ugrálni és hangosan énekelni. A kalandpark, meg a motorozás, ezerrel lefelé a leejtőn, hogy csak úgy süvítsen a szél.
És azt gondolom, az összes hely, amiket itt megosztottam azok is menők. Mert nincs olyan gyerek, aki ne szeretne a tetőről hálóba ugrálni, kerékpárral őrültködni egy hullám pályán és feszegetni a képességeinek határait. De leginkább szárnyalni. Hagyd hagy szárnyaljon. Neki nem kell beállnia a sorba. Törje ki a maga útját. Hogy sokkot fogsz kapni? Azt garantálom. Többször is. De a végén egy boldog sikeres ember lesz belőle és belőled is.
ui:
A lányom most érkezett meg. Én meg nem átalottam megkérdezni:
bölcsőde és óvoda, Nagasaki, Japán
Én: Akarsz ilyet az iskolában? (Fenti képre mutatva)
Zsófi: IGEN? IGEN? IGEN. – Visította a fülembe. Holnap építsünk egy ilyet az Isibe.
Ennyi kell és nem több. Szerintem ez vállalható.
Amennyiben tetszett a bejegyzés, vagy úgy gondolod, másoknak hasznos lehet, nyugodtan oszd meg, hálásak lesznek érte azok, akiknek segíteni tudsz.
1 megosztás = „köszönöm, ez tetszett, hasznos volt” 🙂
Néznél még további szuper játékokat és kiegészítőket?
Ha szeretnél több örömöt és játékot,
akkor látogass el weboldalunkra:
www.Yogoplay.com